Az Orosházi katolikus templom:
Az orosházi katolikus templom rövid története:
Oklevelekben 1461-ben tűnik fel.
A középkori templomról az 1733-i Békés megyei összeírás jelzi, hogy csak romjai állnak.
1792-ben torony nélküli kis templom épül a Szent Kereszt felmagasztalásának tiszteletére.
1792-ben Szarvas filiája, ekkor alapítják a plébániát.
1832-ben nagyobb templomot építenek.
A mai templomot 1922-ben áldják meg. 1968-ban belső festését, 1972-ben külső tatarozását végzik el.
1917-ben új plébánialak épül, és 1970 óta a régi plébánia helyén épült lakótömb elkülönített részében van.
A paphiány miatt 1999-2000 között Békéssámsont is ide csatolják ellátásra.
2009-től ellátja filiaként Székkutast.
A templom Jézus Szentséges Szíve tiszteletére épült.
Építtette: gróf Széchényi Miklós püspök, magánvagyonából.
Tervezte: Siegel Albin és Szõts Imre budapesti műépítészek.
A templom építését 1921-ben kezdték el, s 1922. a november 22-én volt
a felszentelése.
Stílusa: modernizált román stílus. Hossza: 36 méter, befogadóképessége: 1500 fõ. A templomtornyán lévõ kétmázsás
vaskereszt legmagasabb része 43 méter és 10 cm-re van földtől A toronyban három harang van. A legnagyobb 5 mázsa 18
kilós, a közepes 3 mázsa 60 kilós, a kicsi 1 mázsa 47 kg-os. A templomban került felépítésre gróf Széchényi Miklós püspök
kriptája, tervezte Siegel Albin, eredeti román stílusban. A kripta a templom kereszthajójában van elhelyezve. A sírt fekete
márványból készült fedőlap borítja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése